2019. január 20., vasárnap

A vallási és politikai szembenállásról


Al-Hamdu lillah was-Salat was-Salam `ala Rasulillah 
wa Alihi wa Sahbihi wa man Walah

"A vallási szembenállás, sőt gyűlölködés, mely szellemében és fanatizmusában a 16-17. századi Európa katolikusprotestáns szembenállását idézte, évszázadokon át fennállt a szunnita és síita tömb között. Azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a vallási ellentét semmilyen formában nem egyszerűsíthető le etnikai, nemzetiségi ellentétté. Tehát nem arról van szó, hogy a törökök szunniták, a perzsák síiták, akik egymás nyelvét és kultúráját is megvetik. Sőt, azt látjuk, hogy - paradox módon - I. Szelim szultán irodalmi munkásságát szinte csak perzsa nyelven folytatta, míg az iráni uralkodó, Sáh Iszmaíl Khatá'í írói néven törökül verselt, hiszen - katonái révén - török közegben mozgott. Ez a korszak igazán multikulturális volt: különböző célokra más-más nyelvet használtak (hogy csak a legfontosabbakat említsem, arab, perzsa, török), és a gyűlölködést, az ellenségeskedést „csak" a vallásban gyakorolták. Etnikai genocídium nem létezett, „csak" vallási genocídium. Bizonyos szempontból „emberségesebb" volt ez a kor, mint a „civilizált" 20. század: hiszen kényszerből vallást változtatni ugyan nem szép, de életmentő lehet; míg az etnikai alapú tisztogatás vagy genocídium lehetetlenné teszi a menekülést." — Vásáry István: A síita iszlám Iránban 

Van ma is egy nagyon határozott ellentét nyilvánítás. Az emberek szembefordulnak egymással a vallási (bár gyakorta inkább a politikai, életvezetési) különbségek miatt (vagy egyszerűen csak az unalom hajtja őket, nehéz megmondani). Ám ez a fiatalokat vajmi kevéssé érdekli. A különféle szociális hálókon egyfajta idealizált képet igyekeznek festeni arról, ami túlképpen az élni és élni hagyni elvét tükrözi, ragaszkodva ugyan kultúrájukhoz és identitásukhoz, de immáron teljességgel modern alapokon (lásd Atatürk/Pahlavi párhuzam).

Így, hogy visszataláltam a blogomhoz előbukkant Mohácsi Zoltán "Izmusok fogságában" c. irománya is, amiben (keresztény szemmel nézve) a következőket írja:

"A legalizmus kifejezés keresztény berkeken belül használatos, a Törvényhez való ragaszkodást jelenti. A törvény alatt ebben az esetben természetesen Isten törvényét, tágabban véve a Bibliát, szűkebben véve a Tízparancsolatot értem. Ám ennek a ragaszkodásnak sajnos nem elsősorban az Istenhez való kötődés a fő ragasztója; a legalista sokkal inkább a paragrafusokba, a hagyományba, a betűbe kapaszkodik, mintsem annak szívbéli éltető erejébe, a Lélek belső szabadságába, vezetésébe. S ezen a ponton a törvény halállá, a hagyomány kötöttséggé, a paragrafus embertelenné válik. A legalista végeredményben a halál szolgája. Csak sajnos meg van arról győződve, hogy az életről beszél... a legalista fél a Lélek szabadságától, mert a lelke mélyén nem mer önálló lelkiismerettel felelősséget vállalni sem tetteiért, sem gondolataiért, sem vágyaiért. Így foggal-körömmel ragaszkodik a leírt betűhöz. Észre sem veszi, milyen félelmetes helyzetben van." 

Nagyon határozottan gondolom, hogy így van az Iszlámban is. Én nem kívánok sem ezzel, sem a politikai részével foglalkozni. Többször megtettem már * és úgy gondolom, hogy a blog tartalma iránt érdeklődőknek (misztika, filozófia stb.) továbbra is csak az apolitikus, politika feletti álláspont lehet az egyetlen célravezető út. Sajnos az alant idézett szöveg teljes terjedelmében eltűnt az internet sötét bugyraiban, de nagyon örülök, hogy utóbbit kiaragadva sikerült megmenteni néhány betűjét (megfogalmazóját nem tudom nevén nevezni, de ha később felbukkan mindenképpen pótolva lesz):

"... a politikus meg van fosztva személyiségétől, teljes zavarodottság jellemző rá. Sohasem képviselheti egyéni meggyőződését, ebben megakadályozza a kemény pártfegyelem, ezen túlmenően pártjának bevallott vagy bevallatlan elkötelezettsége, ami csak szavakban szól bizonyos eszmékről, elvi állásfoglalásról és alapvetésekről, legtöbb esetben a legdurvább függőségről beszélhetünk, illetve gyakran arról, hogy magukat a nyilvánosságtól alapos megfontolásokból távol tartó érdekcsoportok hoznak létre pártokat, s minderről még a párt tagjainak sincs a leghalványabb tudomása. Az egyén ilyetén disszolúciója áll a mögött a komolytalanság, figyelmetlenség, ideges kapkodás, rohangálás és szétszórtság mögött, ami mindennapos tapasztalat, és ami oly visszataszítóvá teszi azt a „politika-show”-t, amelyet ma már nem csak kampányidőben kell elviselni.

Ebből adódik továbbá az egésznek a színjátékszerűsége, de ahol nem tudni, valójában ki mit alakít, sőt gyakran egymás szerepét játsszák; ahol nincs valódi karakter, valódi konfliktus, drámai kifejlet és katarzis, csak vég nélküli szócséplés. De nincs valódi képviselet sem akkor, amikor a politika gyakorlatilag a gazdaság játékszere; s ha volna, akkor sem képződhetne belőle elit, mert azt képviselné, ami lent van, az inkompetenciát, a sokaságot, nem az egyet, s ez, ha többre nem tartana igényt, rendjén is volna; de az elitet – mint láttuk – különben sem lehet megválasztani. Ez újfent a demokrácia kérdésével függ össze, és nem véletlen a politika jelentőségének korunkra jellemző túlértékelése, amint az sem, hogy politikáról, ahogyan ma értelmezzük, tulajdonképpen csak a modern időkben beszélhetünk.

Mindamellett a szánalmas hozzá nem értés egyfajta penetráns elbizakodottsággal párosul, azzal a sokszor messianisztikus meggyőződéssel, hogy a politika képes „rendbe tenni” a dolgokat, kijavítani a hibákat, képes kijelölni az irányokat, és csak idő kérdése, mikor következik el a Kánaán. Ezzel szemben azt látjuk, hogy egyáltalán nem képes a dolgokat rendbe tenni, a hibákat kijavítani, semmiféle valós irányt nem képes kijelölni.

A politika eleddig nemhogy jobbá tette volna a világot, nemhogy tágította volna az ember lehetőségeit, hanem növelte a zavarodottságot, beszűkítette az emberi lehetőségeket, és elmélyítette azt a válságot, amelyről képtelen és nem is akar tudomást venni; úgyhogy a legtávolabb esik attól, ami elitnek nevezhető."

A jövőben is kizárólag azon dolgokra támaszkodom majd, ami felekezeti-, politikai berögzülésektől és irrítáló fanatizmustól mentes: a perennial philosophy és comparative religion szellemében. Maradok még egyelőre Perzsiánál. Egy a magyarral leginkább rokon népnél.

* Lásd ezzel kapcsolatban korábbi bejegyzéseinket: Revue de l'Orient és A doktrinális harcok társadalmi vetülete; ill. angol nyelven Rodney Blackhirst: Modern and Classical Islam in Contrast & Tariq Ashfaq: About Islam.

The secret of Shakespeare




"The Ancient Worlds and the Middle Ages held that every human being is perfectly matched by another human being of the opposite sex. The two may be separated by time and space and may never meet in this life, but if they do, no ordinary earthly passion can compare with the love that each feels for the other. Consequently, since a true symbol must be perfect of its kind, we may say that where the symbolism of sexual love is used, only such total and “absolute” love as this is fully worthy to represent the primordial relationship between soul and Spirit, and it is clear that Shakespeare had no less than such love in mind when he drew the characters of Romeo and Juliet, for example, of Othello and Desdemona, and of Antony and Cleopatra." — Martin Lings: The Secret of Shakespeare (part 3) *

"Some have supposed that Shakespeare was a member of the brotherhood of the Rosie Crosse; others believe him to have been a Free-mason. This is a part of his secret which will probably never be known, and in any case it is not within the scope of these pages to dwell on anything that is not obvious from what he wrote. What is obvious, however, is that his plays far transcend the idea of salvation in its more limited sense; and it may be remarked in passing that this does suggest that their author was following a spiritual path, which itself implies attachment to an order." — Martin Lings: The Secret of Shakespeare (part 1) **

* Cf.: The Story of Layla & Majnun (written by Niẓāmī Ganjavī in the persian sunni Sufi tradition) and Gita Govinda (written by Jayadeva in the Hindu tradition)
** Martin Lings was an English writer and Sufi scholar, a student and follower of Frithjof Schuon, and René Guénon. He is best known as the author of a very popular and positively reviewed biography, Muhammad: His Life Based on the Earliest Sources.

Magyar vonatkozásban lásd a Bódvai András fordításában megjelent "Shakespeare titka" c. könyvet. Ill. vö. Horváth Róbert "Istenszerelem a klasszikus perzsa költészetben" c. tanulmányával.

2019. január 19., szombat

Gereh, گره



Ha matematika, akkor Perzsia. Muhammad al-Búzdzsáni szisztematikusan vizsgálta a geometriai struktúrákat és egy, a kézműves mestereknek szóló könyvében (Kitāb fī mā yaḥtāj ilayh al-ṣāniʿ min al-aʿmāl al-handasiyya) magyarázta a sokszögek rajzolásának módjait. A stilizált növényi díszítéstől eltérő technikáról van szó, de a kettő gyakran együtt is megjelenik. * A Szafavida-kor (ahol a technika virágkorát élte) azért érdekes, mert Nagy Abbász művészetpártolása együtt járt azzal, hogy Perzsia ötvözte a kor jelentősebb kultúráinak jellegzetességeit és tudását. Abbász nyugati és ázsiai képzőművészeket is hívott az udvarába, aminek hatása lett az emberalakos ábrázolásmód elterjedése. ** A figurális ornamentika a Lailá és Madzsún szerelmes miniatúrákon testesedik meg igazán (a perzsák Rómeó és Júliája), ami a középkor legjobb költőit is megihlette. Az iszfaháni kézműves manufaktúrák tehát kivételes kapcsolatot ápoltak nyugati és kínai testvéreikkel, és ezért egy igazán különleges olvasztótégelyről beszélhetünk. A Szafavida-kor folyamatos hanyatlása viszont együtt járt a kultúra hanyatlásával is, azon belül a finom, pontosan kidolgozott dekoratív elemek eltűnésével —, ami jellegzetes hasonlóságokat mutat a nyugati reneszánsz korszakkal, és az utána bekövetkező eseményekkel.  *** Ennek az irodalom különösen szép példáját mutatja.

* Lásd ezzel kapcsolatban "Matematika az iszlám építészetben"
** Vö. "Figurális ábrázolás" és "Az Iszlám emberfogalma" c. bejegyzésekben leírtakkal. 
*** Tradicionalista filozófiai nézőpontból lásd: Humanizmusról II.

2019. január 13., vasárnap

Erotika a koraiszlám korban


KIRÁLY: És melyik a legszebb és a legkívánatosabb asszony? 

APRÓD: Az, amelyiknek a szív megnyitja magát, és akit szeret, és akit a lélek élvez. A legjobb az a nő, aki se nem túl öreg, se nem túl fiatal; se nem túl magas, se nem túl alacsony, se nem túl vékony, se nem túl kövér. Akinek elegáns alakja van, szép formájú, bájos teljes megjelenésében. Akinek egyenes homloka van, ívelt szemöldökei, mandula formájú szemei, arányos orra, ajkai vékonyak és vörösek, mint a kagyló, vékony a szája, fogai (fehérek), mint a gyöngyök, kegyes a mosolya, kerek az álla, hosszú és ívelt a nyaka. Akinek arcbőre, mint a gránátalma színe, és bőre, mint a selyem lágysága, és akinek haja nagyon fekete, akinek két melle kerek, mint az alma, darázsderekú, gyenge mellkasú, üres (borotvált) hónaljú, húsos farú, kis lábú. Kellemes lehelete van, édes hangja, keveset beszél és nagyon szerény. A király elkezdett nevetni, és így szólt: Nagyszerű! Ez tökéletes!*

SÁRKÖZY MIKLÓSUtószó: a Kawad fia Xusraw és egy apród (XKR) erotikus fejezete a koraiszlám korban (részlet); Szexideál, prostitúció és női szerepek a szászánida Perzsiában PDF

* Ezeket vö. Muhammad an-Nefzawi Az illatos kert c. művével. Ill. lásd Dr. Kéri Katalin munkájában: "Az iszlám országainak női lakóiról a 19. század végéig főként olyan írott és ikonografikus források maradtak ránk, amelyeket férfiak hoztak létre. Emiatt a jogi, irodalmi, orvosi szövegekben és útirajzokban olvasható, nőkről készült leírások, illetve az őket ábrázoló képzőművészeti alkotások azt a gondolkodás- és látásmódot tükrözik, amely a férfiak sajátja volt. Maguk a középkori muszlim nők csak kevés műben fejtették ki gondolataikat; hasonlóan Európa keresztény asszonyaihoz –, és verseiknek, dalaiknak jelentős része al-Andalúsz területén került lejegyzésre, így azok az iszlám birodalom keleti felének nőiről nem, vagy csak áttételesen és elvétve tartalmaznak információkat. A középkori muszlim nők valódi világának fényei és árnyai így tehát férfi kortársaik prizmáján áthatolva vetítődnek elénk, torzításoktól sem mentesen. A nőtörténeti kutatómunka végeredménye így aligha lehet más, mint a vizsgált századokban élő férfiak nőkről, női életmódról szóló gondolatainak és leírásainak szintézise." (Női szépségeszmény az iszlám középkori világában)

Sarband: I. Gnossienne from the album Danse Gothique (2000)

2019. január 7., hétfő

Al-Rumman, رمّان




Maradjunk az étkezésnél és kedvenc gyümölcsömnél, a perzsák egyik nemzeti szimbólumának számító gránátalmánál, amely szerepel Mohamed Próféta (blv) tizenkét kedvelt étele között is. * A Korán szerint paradicsomi gyümölcsről van szó, aminek nem paradicsomi mivoltában is egyik tulajdonsága, hogy férgek és egyéb csúszómászók nem dézsmálják gyümölcsét (kifejezve ezzel a tisztaságot). Őshazája Közép-Kelet Ázsia, de a magyar népművészet motívúmai között is megtaláljuk a török hatás révén. A Korán a következőképpen tesz róla említést (ha Simon Róbert fordítása van kéznél így ismerhetjük):

"Gyümölcsök, datolyapálmák és gránátalmafák vannak ott." (Szépséges hurik társaságában; lásd 55. szúra 62-78.)

Ehhez társul még az a hagyomány, miszerint negyven napon belül megtisztít a gonosztól. A gránátalma szanszkrit neve Dadim (दाडिम्), latinul pedig Punica granatum és gyógyászatilag bizonyított ma már több jótékony hatása is (ennek utána lehet olvasni, felesleges itt ecsetelni). Ami a szimbólumát illeti nemcsak az iszlám, hanem az keresztény és zsidó kultúrkörben és szent iratokban is megjelenik. Salamonnál ** és Jézusnál (blv) is megtalálható, mint motívum (lásd Botticelli, Madonna della Melagrana és Capilla de Scalas, Catedral de Sevilla). A leghatásosabban az ókori görög mitológiában jelenik meg, mint a "szerelem gyümölcse".

„A gránátalma a régieknél az egyetértést jelentette, mert az egyetértő lelkeknek olyan egységben kell élniük egymás között, mint a gránátalma magjainak.”

* A tizenkét kedvelt étel a következő: árpa, datolya, dinnye, ecet, füge, gomba, gránátalma, méz, olíva olaj, szőlő, tej és víz.

** Lásd még: gránátalma a judaizmusban.



2019. január 5., szombat

Étkezés



The Alchemy of Traditional Foods

(extract)



CONCLUSION 

Interest in Eastern spirituality among dissatisfied Westerners is often accompanied by the discovery of a different and more traditional type of cuisine. This is a very immediate way in which they can experience something of the traditional order for which they long. The traditional culinary wisdom of the Chinese and Japanese no longer prevails in China and Japan, but it is far more intact than traditional ways in the West. With the necessary adjustments it is still possible to reconstruct many traditional methods and recipes from their current corruptions. This is also true of Middle Eastern cuisine. It has been corrupted with cane sugar (a cold—sardi—form of sweetness, sweeteners normally being hot foods), with stimulants (coffee), nightshades (tomatoes, aubergines) and, as in Islamic culture generally, affluent urban living has led to the over-consumption of meat, but it is still possible to discern the outlines of the traditional diet, based on cereal grains (cous cous, burghul) and legumes (fava beans, chick peas). In rural areas it is still possible to find people cooking rich, grainbased stews using long, slow traditional cooking methods. These are the same areas where traditional craftsmen can still be found crafting their wares and where sacred patterns, derived from revelation, inform every aspect of life. They will tell you in these parts that the fast of Ramadan is not only to remind the faithful of what it is like to be hungry—a sociological and sentimental explanation—but that it has mysterious effects upon the liver and the humors, and they will recommend traditional Ramadan dishes that cleanse the organs of the body and bring visions to the soul. There can be no doubt that modernity brings with it a diet that is not only a product of profane understandings but that makes men profane beings, insensitive to the spiritual and isolated from the living forces of the cosmos. There is more at stake in the foods we eat than refilling our inner test-tubes on a regular basis or of avoiding carcinogens and other hazards, and there is more to food in a sacred culture than simply saying “Grace” with meals. Industrial foods are fodder for automatons, soulless food for the soulless. This is not just a matter of health, but of a relation to the macrocosm, our place as creatures in creation.


BEFEJEZÉS

(Németh Bálint fordítása; forrás: Ars Naturæ, III–IV. évf. 5–8. sz.)

Az elégedetlen nyugatiak keleti spiritualitás iránti érdeklődése gyakran társul egy-egy sajátjuktól különböző, hagyományosabb konyha felfedezésével. Ez igen közvetlen módja annak, hogy megtapasztaljanak valamit a tradicionális rendből, amely után sóvárognak. A kínaiak és japánok hagyományos konyhai bölcsessége Kínában és Japánban már nem érvényesül uralkodó módon, ám messze érintetlenebb, mint a Nyugat tradicionális útjai. A szükséges kiigazításokkal még mindig igen sok tradicionális módszert és receptet lehetséges rekonstruálni jelenlegi leromlott állapotukból. Igaz ez a Közel-Kelet konyhájára is. Noha a cukornád (hideg – szardi – formája az édességnek, normális esetben heves ételek édesítője), az élénkítőszerekkel (kávé), a nadragulyafélékkel (paradicsom, padlizsán), valamint a muszlim kultúrában általános, túlzott húsfogyasztással együtt, amelyhez a városi élet gazdagsága vezetett, elrontotta azt, mégis észrevehetők a tradicionális étrend körvonalai, amely gabonafélék szemtermésén (kuszkusz, törtbúza) és hüvelyes növényeken (lóbab, csicseriborsó) alapul. Falusi vidékeken még mostanság is találhatunk embereket, akik gazdag, szemtermés alapú ragut főznek, hosszan tartó, lassú, tradicionális főzési módszerrel. Ezek ugyanazok a térségek, ahol még ma is fellelhetők a termékeiket készítő hagyományos kézművesek, és ahol a kinyilatkoztatásból fakadó szakrális minták az élet valamennyi területén érvényesülnek. Ezektől az emberektől megtudhatjuk, hogy a Ramadán böjtje nem csupán arra hivatott, hogy a hívőket emlékeztesse, milyen is éhezni – ahogyan azt a szociológiai és szentimentális magyarázat tartja –, hanem titokzatos hatással van a májra és a testnedvekre. Tradicionális ramadán-étkeket kínálnak ekkor, amelyek megtisztítják a test szerveit, és látomásokkal táplálják a lelket. Kétségtelen, hogy a modernitás olyan étrendet nyújt, amely nem pusztán a profán értelem terméke, hanem amely az embereket is profán létezőkké formálja, érzéketlenné teszi őket a spirituális iránt, és elszigeteli őket a mindenség eleven erőitől. Az általunk fogyasztott ételek esetében több forog kockán, mint belső kémcsöveink rendszeres újratöltése, avagy a rákkeltő anyagok és egyéb kockázati tényezők elkerülése. Egy szakrális kultúrában pedig a táplálék többet jelent, mint pusztán az asztali ima elmondását étkezés előtt. Az ipari élelmiszerautomaták abrakja: lélektelen étel lélektelen létezőknek. Nem csupán egészségünk, de a makrokozmoszhoz fűződő kapcsolatunk, teremtményként a teremtésben elfoglalt helyünk kérdése is ez.




MEGJEGYZÉS

A perzsa étkezésre egyáltalán nem jellemző a túlzott húsfogyasztás. Mi több, a Kaszpi-tengertől délre egyáltalán nem fogyasztanak felvágotatt reggelire és főétkeknél a bárány, marha, hal stb. - kevés kivételtől eltekintve - inkább a "köret szerepét" tölti be. Étkezési kultúrájuk arra az ősi, harmóniára törekvő életszemléletre vezethető vissza, ami "hideg" és "meleg" ételekre bontja a terítéket. A perzsa emberek reggel vérnyomást serkentő "meleg" ételeket esznek, ahol a különféle lekvárok és a méz kitüntetett szerepet tölt be. Vacsoránál a krumpli és a tészta általánosan nem jellemző, mivel a nagy tápértékkel bíró "hideg" rizs az elfogadott, és szinte minden chelow kabab (چلو کباب) vagy ehhez hasonló étel mellé szolgálnak fel citromot és retket (ami köztudottan jó hatással van az emésztésre). Így nem csak Kínában vagy Japánban találkozunk még a tradicionális étkezés gyökereivel, hanem pl. Iránban is. Különösen érdekes még, hogy a nyugatiak szemében eme fűszerek hazájaként emlegetett térségre egyáltalán nem jellemző a mediterán és magyar konyhát is övező túlzott fűszeresség. Az ízek természetes alkímiáját részesítik előnyben, aminek jó példája a fesenjoon (فسنجان‎) amely mogyoró és gránátalma meglehetősen érdekes elegye, de sem mogyoró, sem gránátalma íze nincs annak a szósznak, amely a hússal keveredve leírhatatlan kulinális élményt okoz.

Traditional persian setting

2019. január 4., péntek

Sword & Axe


Ottoman shield, displayed in the Metropolitan Museum



The Zülfiqar and Spiritual Chivalry (Futuvvat)

Bektashism has inherited futuwwa ideas and practices from the Qalandariyya. Hence, the symbolism adopted by the Zülfikar in spiritual chivalry also became a part of Bektashism and Alevism. * According to a futuwwa ritual of initiation written in 14th century by Najm al-Dîn Zarkûb Tabrîzî, the “great striving” (al-jihâd al-akbar / ghazza-yi buzurg) performed by the initiate is a war against his ego-self (bâ nafs-i khwish ghazza kunîd). The apprentice is symbolically given a sword in the same way as 'Alî was offered the Zülfikar by the Prophet (shamshîr bidû dârad chunânk Payghâmbar – sal lallâhu „aliyhi wa-sallam – ke Dhû ‟ l-fiqâr ba-dast-i Amîn al- Mû‟minîn 'Alî dâd). In the Bektashi ceremony of initiation, the formula Lâ fetâ illâ Ali la seyf-i illâ Zülfikar is integrated into a initiatory prayer text that is pronounced by the spiritual guide (murşid or dede) to the candidate. In both initiation rituals, the Zülfikar symbolize the great fighting against the ego-self.

The same must be said of the axe (teber) which is a symbolic weapon in futuwwa groups and among the followers of Abû Muslim Khurasânî. Abû Muslim, who was initiated into futuwwa in a dream, was given the axe by Gabriel, Muhammad, and 'Alî. Similar to the Zülfikar, this axe is double-edged and so heavy that it takes at least seven or eight men to lift it. This weapon was first adopted by some Qalandar groups, and then by the Persian Khâksârs and the Bektashis who call it “the axe of Abu Muslim.” The Zülfikar and the axe are associated in several Bektashi poems and in calligraphic compositions. In the eyes of the poet Veli (19th c.), a voice came out from the axe and pronounced the formula Lâ fetâ Ali in its abstracted form. There are also poems engraved on axes, such as the following which belongs to the Rifa'î lodge at Skopje, in Macedonia.
We use sword and axe against enemies
Because of our bravery, they call us the army of Haydar ['Alî],
We sacrifice ourselves with sincerity in the path of the Perfect
Look! Like the masters of the favor, they call us [perfect] men 

* Cf. Qizilbash tribe & other medieval militant sects. Also see: "Abul-Hasan ibn Sam’un said that Futuwwah is not doing in secret that which would shame you if done openly. Abul-Husayn al-Maliki said, "Futuwwah is superior character and behavior, and inner purity" (from The Way of Sufi Chivalry by Ibn al-Husayn al-Sulami). To more metaphysical aspects: The Sword of Islam by René Guénon (magyarul megjelent: Az Iszlám kardja címmel).

2019. január 3., csütörtök

Layla: the Power of Love

“Wine is used in Sufi literature to symbolize going beyond our ordinary consciousness into union with the Divine. Although wine is forbidden in Islamic law, there will be pure wine to drink in Paradise. Since Sufis experience Paradise here in this world by having inner experience of the higher levels of reality, the wine of Paradise is accessible symbolically through Sufism. Here, the redness of this wine is conjoined with the color of a woman's lips. At the same time, the kiss of the lips is an erotic symbol of union and intimacy.” - Penkalai Katalikkiren, Female Imagery of the Divine Beloved in Sufi Poetry 

© Fordítás:

“A bor a szúfi irodalomban a közönséges tudatállapoton való túllépés és az istenivel való egyesülés szimbóluma. Bár a bor élvezetét tiltja az iszlám törvénye, a paradicsomban mégis tiszta bor vár. Mivel a szúfik számára a paradicsom ebben a világban van – egyfajta belső tapasztalatként, a magasabb szintű valóságban – a paradicsom bora így képletesen elérhető a szúfizmus által. Itt a bor vörössége a nő ajkának vörösségével azonos. Ugyanakkor az ajkak csókja erotikus szimbóluma az egyesülésnek és a közelségnek.”

A Vezető


SZEPESSY STEFÁNIA

A mester mint karizmatikus vezető szerepe egy szúfi közösségben


ABSZTRAKT

"Az iszlám misztikus hit- és szokásrendszernek, a szúfizmusnak kezetektől fogva lényegi eleme az istennel való egyesülés személyes megtapasztalására és az isteni szeretet átélésére való törekvés. Utóbbi a szúfizmus egyes iskolái szerint – ahogyan a terepmunkám során megismert szúfi közösségben is – kizárólag egy nagy tudású, tanítványainak élete felett teljes hatalmat gyakorló mester személyének szeretete és a neki való alárendelődés által élhető át. E tanulmányban kísérletet teszek egy úgynevezett „karizmatikus kapcsolat” bemutatására egy szúfi közösség női tanítványai és mesterük között. A karizmatikus vezető által működtetett komplex szimbólum- és eszmerendszer megismerésén keresztül egy sajátos válasz bontakozik ki a városi, középosztálybeli, vallásos nők a tradíció és a modernség szembeállításának atatürki korszaka után, a fundamentalizmus térnyerése közepette felmerülő kérdéseire önmaguk identifikálásával, vallásosságukkal, nőiségükkel és társadalmi szerepükkel kapcsolatban."

A teljes tanulmány PDF formátumban itt olvasható. Lásd még ezzel kapcsolatban Turai Gabriella, Női misztika a középkori Európában. Ill. szigorúan vett tradicionalista nézőpontból vö. korábbi bejegyzésünkkel, Spirituális transzmisszió címmel. 

2019. január 2., szerda

Harcművészet


Al-Hamdu lillah was-Salat was-Salam `ala Rasulillah 
wa Alihi wa Sahbihi wa man Walah

Régen írtam. A következőkben pici életet lehelnék blogomba. Személyesebb hangvételű bejegyzések jönnek, melyek érdeklődési körömet és kutatási területeimet tükrözik majd. Az egyik ilyen terület a perzsa katonai hagyomány és Dr. Manouchehr Moshtagh Khorasani munkái. Érdekes elmerülni ezekben a írásokban, mert rögvest eszébe jut az embernek az ősi magyar íjászat és a keresztény középkorból néhány híres-nevezetes egyházi lovagrend. Ha van kedvetek olvasgassatok velem. Van pár érdekes és elgondolkodtató fejezet azoknak is, akik szeretik a kardokat például.* Dr. Khorasani munkáiról magyarul nem sokat olvashatunk. Talán egyszer eljön az ideje és valaki idehaza is bemutatja. Hogyan kapcsolódik ez a szúfizmushoz? Ahhoz a Szafavida érába kell utaznunk, Eszmáil sah és I. (Nagy) Abbász korába.

Jose Daniel Cabrera Peña: Fall of Constantinople, 1453

Érdekes magának a Sah szónak a jelentése, amely a wikipédia szerint etimológiai rokonságban van a szanszkrit क्ष्त्रिय (xšatriya) („harcos”) szóval.

* Lásd ezzel kapcsolatban korábbi bejegyzésünket: Damaszkuszi acél.

2018. december 26., szerda

Királyok kora


Kettő régebbi, nagyon érdekes cikkre bukkantam a “Hetek” hetilapban, és a “Magyar Nemzet”-ben. Flaisz Endre (kissé sekélyes) kijelentései után Szepesi Attila észrevételei következnek. Elmélkedjünk kicsit a keresztény és muszlim apokaliptikus tanok felett, ahogy azok a közéleti sajtóban megjelentek:

“A síita iszlám elsősorban abban különbözik az arabok körében elterjedt ortodox szunnita irányzattól, hogy erőteljesen apokaliptikus jellegű, és várja a rejtőzködő imám mahdiként, azaz megváltóként való visszatérését. Ez a visszatérés szerintük azonos lesz a halottak feltámadásával és az utolsó ítélettel, amikor mindenki Isten ítélőszéke elé járul. A síiták a szunnitákkal szemben úgy tartják, hogy az iszlám világ vezetője soha nem lehet emberek által konszenzus útján választott személy, hanem csak egy Istentől választott vezető, aki nem mellékesen Mohamed valamely vér szerinti leszármazottja. Ez az imám képes csak feltárni a Korán mélyebb értelmét, és beavatni az igazhitűeket az Istennel való közösség rejtelmeibe. (...) 

Pusztán történelmi tényezőkkel azonban nem igazán lehet megmagyarázni, hogy az iszlámnak ez az erősen misztikus, apokaliptikus hangvételű irányzata miért éppen Irán területén tudott ennyire meggyökerezni. Nem túl meggyőző ugyanis az, hogy csupán az arabokkal és a törökökkel szembeni nemzeti egység megvalósítása miatt fogadták volna el a perzsák a síita iszlám apokaliptikus tanait. Valószínűbb az, hogy a síitizmus Perzsiában való elterjedése összefüggésben áll a perzsák ősi vallásával, a zoroasztriánus hagyománnyal, amely az iszlám hódítást megelőzően ezen a területen már több mint ezer éves múltra tekintett vissza. (...) 

Nem kizárt tehát, hogy az iszlám síita irányzatának ez a spirituális rokonsága az ősi perzsa szellemiséggel közrejátszik abban, hogy Európa megértőbb Iránnal, mint a hagyományos iszlámmal, amelyet mind a mai napig összeegyeztethetetlennek tart a nyugati kultúrával.” — Flaisz Endre: Irán ősi titka (2006) 

(A blogger megjegyzése: a vahhábizmus a klasszikus-tradicionális szunnita iszlámmal is összeegyeztethetetlen.)

***

AZ ALVÓ KIRÁLY 

Európa-szerte ismerték a középkorban a hosszú időre elrejtőzött szentek és hősök legendáit, akik későbbi időpontban majd visszatérnek, hogy igazságot tegyenek. E mondattípus érintkezik a feltámadás, illetve az örök visszatérés eszmekörével. 

A legismertebb tán az ephészoszi hétalvó ifjak esete, akik – heten – Decius császár keresztényüldözése elől egy barlangban rejtőznek el. Kétszáz év múlva ébrednek fel, és azt hiszik, csak egy éjszakát aludtak át. Egyiküket elküldik ennivalót venni. Az ifjú meglepetten látja, hogy a városkapura a régi bálvány helyére a kereszt van kifüggesztve. Amikor fizetésre kerül sor, mindenki meghökken, mert régi veretű pénzzel fizetne, amiért meggyanúsítják, hogy elásott kincsre bukkant. Elviszik a püspök, a helytartó, majd Theodosius császár elé, és amikor végre mindannyiuk ámulatára kiderül, mi történt valójában, mindenki leborul a „hétalvók” előtt. 

Másik ismert történet hőse Barbarossa Frigyes császár, aki a monda szerint vitézeivel a Kyffhäuser-hegy barlangjában rejtőzött el. Meg kell várnia, míg veres szakálla akkorára nő, hogy háromszor körbeérje az asztalt, s míg a hollók hírül nem hozzák neki, hogy elhagyhatja rejtekhelyét. A brit szigeteken Arthur királyra alkalmazták a legendát. Ő, Merlin varázsló és a kerekasztal leghíresebb lovagja, Lancelot nem haltak meg, hanem egy titkos barlangban várják, hogy visszatérhessenek. Hasonló hiedelemből táplálkozik a mohamedánok mahdihite, a „rejtőző imámé”, aki az idők végén feltámad, s eltörli a föld színéről az igazságtalanságot. 

Nálunk is sok változatban élt az elrejtőzött szentek és hősök legendája. Szent Istváné, Salamoné, Szent Lászlóé. A legismertebb tán a Csaba királyfié, aki fogyatkozó népével eltűnt a Tejúton, a „hadak útján”, hogy majd ázsiai rokonokkal megerősödve visszatérjen, és igazságot tegyen. Bár csak töredék legenda, amelynek a vége hiányzik, sokak képzeletét foglalkoztatta már Salamon király rejtélyes eltűnése. A Képes Krónika jegyzi: „Salamon kevesedmagával átkelt a Dunán, mely be volt fagyva. Aztán valami berekhez érkeztek, ott azt mondta embereinek, hogy pihenjenek, és nyugtassák meg lovaikat. Ő maga letette pajzsát, és úgy tett, mintha mindjárt visszatérne. Bement a sűrű erdőbe; emberei mit sem sejtettek – úgy ment el tőlük, hogy soha többé nem látták…” 

Szép csángó mondát jegyzett le a közelmúltban Bosnyák Sándor néprajztudós: Szent László király a Szeret folyó partjára ültetett valaha egy fát, amely a magyarság sorsát jelképezi. Amikor a törökök jöttek, kiszáradt. Amikor kitakarodtak az országból, újra kizöldült. Amikor Rákóczi hadai letették a fegyvert, megint kiszáradt, és csak Kossuth csapatai érkeztekor lombosodott ki újra, igaz, nem hosszú időre. „Úgy maradott szárazon mind máig, és ki tudja, ki fog-e ződülni vaj eccer?” – zárta a történetet a klézsei mesemondó, Benke János. 

Szent István királyunk a hőse annak a Kyffhäuser - és Arthur király - történetre némiképp emlékeztető legendának, amelyet Hajnal Ignác jegyzett le a XX. század elején egy Trencsén megyei szlovák faluban, Ócsadon. Eszerint a falu határában magasodó, 1200 méteres Racsa-hegyen legeltető pásztor észrevette, hogy naponta eltűnik egy-egy báránya. Azt is látta, hogy egy barlang „nyeli el” a birkákat, de mivel a szűk nyílásba nem fért bele, bojtárját küldte le a föld gyomrába. A legénynek nyoma veszett, csak néhány nappal később került elő, és elmesélte, hogy a szűk járatokban való hosszas bolyongás után egy nagy föld alatti üregbe jutott, ahol lovon ülő és alvó katonák seregére bukkant. A lovak szundikálva botorkáltak fel-alá. A meghökkent bojtár a vitézek egyikében felismerte Szent István királyt, aki váratlanul felébredt, azt mondta a fiúnak: „Még nincs itt az ideje!”, majd újra elaludt. A szlovákság köreiben – elmélkedik Hajnal – a középkorban élt a „szabadító Szent István király kultusza”, és a XII–XIV. században számtalan templomot szenteltek a tiszteletére.

2017. november 11., szombat

100 év*



*Vö. korábbi bejegyzésünkkel: Kultúrháború.

2017. augusztus 8., kedd

2017. február 5., vasárnap

Books




The spiritual heritage of Islam , as manifested in the writings and accounts of its saintly personages, provides guidance for the Seeker. Fons Vitae specializes in translations of the works by such masters as Rumi, al-Ghazali, Ibn Arabi , as-Sulami, Ibn AtaAllah al- Iskandari, Hafiz, al- Haddad, Suhrawardi, Maneri, al-Jazuli, ibn Ajiba, and the Ikhwan as-Safa among others. A current series underway is “The Spiritual Luminaries of 20th Century Cairo “, the first volume of which is “Reassurance for the Seeker”.

2017. február 3., péntek

2017. február 2., csütörtök

Szerelem


"Szólt Medzsnún: Tündér termetű leány, 
Száraz bozótra, hej, tüzet ne hányj! 
Engem felgyújt már halovány árnyad, 
Fogytán türelmem, hogy hozzád járjak. 
Jaj, jázmin-keblű, már pihenjél meg, 
Ne vesd rám fényét arcod tükrének! 
Ily kicsinyeknek, testetleneknek, 
Mi hasznuk, hogyha tükörbe lesnek? 
Szememben fény volt, hej, húri, aznap 
Szememnek arcod tükrét nem adtad. 
 Nehezebb immár tégedet látnom – 
Mért állsz elémbe mostan, virágom? 
Frígyünket Allah erőssé tette, 
Lelkem lelkeddel egyesítette. 
 Látásra vágyam már nékem nincsen – 
A hiuságtól mentsen az Isten. 
 Jaj, te szív-rabló, örömet én már 
Kaptam lelkemben, jaj, lelkemért kár! 
Hosszú ideje, lelkem elszálla, 
Más lelket rejt már testemnek sátra. 
 Kedves, testemben te vagy a lelkem, 
Fény vagy szememben, vér vagy eremben 
Engem magamtól elválasztottál – 
Felmutatnálak, kinek ragyognál? 
Te vagy, ki bévül töltesz meg engem, 
 Nem is vagyok már, csak te vagy bennem. 
 Te vagy, ki most is bennem sugárzol, 
Megmenekültem mindenki mástól. 
 Ha én volnék én, te hol lakoznál? 
S én is mi volnék, ha te nem volnál? 
Mikor tevéled vagyok már telve, 
Kereshetem a világon szerte 
Léted jeleit, magamtól távol, 
Kutathatom, de meg nem találom."

Majnun szerelmi vallomása Leilanak (Kónya Lajos fordítása Fuzúli művéből)

2016. október 11., kedd

Függőség, szükséglet












"A saját súlya alatt internetfüggőként roskadozó nyugati társadalom internetfüggéséről írni eléggé olyan, mint technopartin törött lábbal támasztani a pultot... a saját szánk ízére főzött világ biztonságot ad és jó ingereket, az inger- és gyönyörközpontunkra úgy támaszkodunk, mint a kapucsengőre vasárnap hajnalban, a jutalomközpont meg exponenciálisan hízik, pavlovi kutyák lettünk, te is meg én is, ha nem tetszik a kép, akkor biztos, hogy te is." - Bari Máriusz, Hosszútávfutás mozgás nélkül, in. 2014/2 Pszichológia magazin

The modern age


"Although clearly losing ground in the face of the multi-faceted challenge mounted against it through the twentieth century, Sufism is still conspicuously present in many countries of the contemporary Muslim world. As the cases of Syria and Israel show, among the diverse Sufi traditions, it was primarily the reformist brotherhoods of the pre-modern era, particularly the Naqshbandiyya but also the Shadhiliyya and the Khalwatiyya, which proved most capable of adjusting to the modern circumstances. Adopting a seemingly paradoxical strategy of accommodating one agent of modernity or another - western rationalism, Islamic fundamentalism or, most importantly, the all-powerful State – by the close of the century branches from these brotherhoods have managed not merely to preserve their mystical traditions, but also at times to expand into new enterprises in the educational, socioeconomic and political realms."

2016. szeptember 12., hétfő

Fantáziáló történészek


"A magyar virtuális térben több olyan magyarságkutatással foglalkozó honlap is akad, melyek böngészése során betegre röhöghetjük magunkat." - Laudator temporis acti

A török-magyar kapcsolatokat vizsgálva is könnyűszerrel erre a megállapításra juthatunk. Nagyon ritka a jó kivétel. *

Kiszely István "A magyar nép őstörténete" c. tanulmányában írja:

"E típushoz tartozók ősi szállásterülete Kelet-Turkesztán ("Ázsia Szíve"); az ottani (asztanai) Kr-u. III. századból származó temetőbe eltemetetteknél gyakori. Az e típushoz tartozók a Kárpát-medencétől nyugatabbra (északabbra és délebbre) nem jutottak el. Bartucz Lajos antropológus e típus főbb előfordulási helye utáni "magyar" változatát alföldi típusnak (Homo pannonicus-nak) nevezi, mások "törökös magyar típusnak" határozzák. Előfordulását országosan 30-35% közé teszik. Bartucz Lajos antropológusnál olvassuk: "az alföldi típust mondhatjuk a legtöbb joggal "magyar típusnak", mert gyakoriságában ez a legnagyobb szám és ősiségében egyenesen a honfoglalókig megy vissza." ...

"Taurid ("kaukázusi") típus részben a török, részben a szkíta-, szarmata- és jász népekre jellemző; a magyarságnál a hun kortól kezdve az avar koron és a honfoglalás korán keresztül a máig 5-8%-os gyakorísággal előfordul, de a kiskunoknál és Baja környékén akár 14%-os is lehet. E típus őshazája Elő-Ázsia, a Kaukázus, a régi Mezopotámia és Perzsia, majd az Iráni-magasföld."

* V.ö. korábbi bejegyzéseinkkel: A POGÁNYSÁGRÓL, AZ ARAB KÖZVETÍTÉS ÉVSZÁZADAI, NÉHÁNY GONDOLAT A TÖRÖK-MAGYAR BARÁTSÁGRÓL

2016. augusztus 16., kedd

A romlásról




"... amikor a vallásosság és a vallástalanság ugyanabban a formában jelenik meg a világban, akkor valójában már az éghez való viszonyban is csupán névleges különbség létezik... amikor a vallásos és a vallástalan ember közötti különbség kimerül a vallásosság, illetve vallástalanság puszta tényében, akkor valóságos különbség már nincsen közöttük. A puszta "hit" nem előny, csupán egy lehetőség, egy esély, s mint ilyen, önmagában véve sokkal inkább hátrány – mert egy olyan lehetőség, amellyel nem élnek, mindig rosszabb, mint annak puszta hiánya." 

"A szakralitás a Lent analogikus összhangja a Fenttel, s ekképpen a Rend, a Törvény és a Rítus mindenkire vonatkozó világát jelenti. Ősidők óta ebben a szakrális rendben élt az ember, s még ha formái koronként és kultúránként nagy változatosságot mutattak is, bizonyos alapelvek mégis az egység pecsétjét ütötték e formákra. Legyen az az észak-amerikai indián kultúra, a muszlim szunna vagy a magyar paraszti vallásosság: ami mindegyiket jellemzi, az az élet leghétköznapibb elemeinek mélységes szakrális áthatottsága – azon elemeké, amelyek a modern ember számára immár egy merőben profán világot alkotnak." 

"A modernség radikálisan átformálta a transzcendenciához való viszonyt. Felszámolni ugyan minden próbálkozása – szcientizmus, bolsevizmus, freudizmus, pozitivizmus, posztmodernizmus etc. – ellenére sem tudta, ám a hozzá való viszonyt képes volt átalakítani, méghozzá oly módon, hogy az a legkisebb mértékben se zavarja érdekköreit. A modernség ugyanis a par excellence földhözkötött "metanarratíva": horizontálisan bontakozik ki, s teljes mértékben idegen tőle a régi ember vertikális világképe. A modernség hatalmas távlatokat nyit – főként tudománya és technikája révén –, ámde vaknak kell lennie annak, aki nem látja, hogy ezek a távlatok kizárólagosan horizontálisak: egy Mars-utazás esszenciálisan nem jelent többet, mint ökrösszekérrel átmenni Bágyogszovátból Rábapordányba, ellenkezőleg, inkább kevesebbet, mert hiszen a Mars nincs "feljebb", vagyis nem rendelkezik magasabb "ontológiai ranggal", mint Rábapordány, s nincs épeszű ember, aki szívesebben költözne a Marsra, mint Rábapordányba. Míg a mai ember világképét egy olyan háromszög fejezné ki, amelynek alapja végtelen hosszúságú, magassága azonban csaknem elhanyagolható, addig a régi ember világképe egy olyannal volna ábrázolható, amelynek alapja ugyan nem nagy, viszont magassága végtelen." 

"A jelenlegi modernista fundamentalizmus rejtett diktatúráját csupán azért látják nagyon kevesen, mert alig van ember, szervezet, intézmény, irányzat, amelyik ne fogadná el alapelveit feltétel nélkül, amely ne simulna bele tökéletesen. A vallás magánügyként való kezelése tehát társadalmi síkon a vallás száműzését jelenti a társadalmi tér egy félreeső sarkába. Egyéni síkon azonban ezzel a legszorosabban összefügg az, hogy a vallás a vallásos ember életének is csupán egy jelentéktelen részét foglalja el és határozza meg. Ahogy tehát a vallás a profán kulturális-társadalmi-politikai élet hatalmas halmazának egyik mellékes részhalmaza lett, éppen úgy mellékes részhalmaza lett a vallásos ember úgyszintén profán mindennapi életének is. A vallás, a vallásos életszemlélet, az embernek és világának transzcendentális meghatározottsága a szüntelen térvesztés folyamatában van, annak is a vége felé tart, mert univerzalitását feladva egyre marginálisabb elemévé válik az emberi Egésznek. Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor a vallás immár nem fog semmit sem csinálni az emberrel és a világgal..." 

"... az egyház létéért, mennyiségi fennmaradásáért, társadalmi súlyának megőrzéséért cserébe életét, minőségi tartalmát, transzcendentális rendeltetését áldozza fel. S mivel az egyház megőrizte társadalmi státuszát, azok, akik képtelenek a felszín alá látni – mert maguk is kiveszik a részüket a mefisztói alkuból –, nem látják azt a katasztrofális helyzetet, amely a mélyben alakult ki: az egyház egyre inkább elfordul a transzcendenciától és attól, ami örökkévaló vagy az örökkévalóságot reprezentálja az időben. Nemcsak a földi élet szakralizálásához nincs ereje, hanem a spirituális átmenet tudásáról (a spiritualitásról) is megfeledkezett." 

"Minden egyes vallás és magas spiritualitás meglehetősen elítélő módon nyilatkozott az okkultizmus különböző formáiról. Ennek oka természetesen nem a progresszivizmus, de még csak nem is a szenzualizmus, hanem a transzcendencia meghamisítása: úgy vélték ugyanis, hogy ezek a formák az ember transzcendentális attitűdjének fals változatai, ha nem egyenesen a bálványimádás különféle formái. Hiszen általuk az ember transzcendentális attitűdjének egyetlen méltó tárgyát hamis tárgyakra, egyetlen méltó irányát hamis irányok sokaságára cseréli fel." * 

"A természettudomány és az okkultizmus tehát – mindkettő a maga területén – oroszlánrészt vállalt abban, hogy a valódi transzcendencia tudatát kitörölje az emberek fejéből, és hogy a transzcendáló attitűdöt hamis irányba vezesse. Elszakítani az embert minden magasabb vonatkozási ponttól és belekötni a földiségbe – aki pedig erre mégsem kapható, azt legalább eltéríteni a tényleges transzcendentális iránytól: ez a természettudomány és az okkultizmus közötti "munkamegosztás" lényege. Ha mindehhez még azt is hozzátesszük, hogy az okkultizmus, különösen újabb formáiban, jottányival sem képes több tényleges tapasztalatot – okkult tapasztalatot – biztosítani követőinek, mint a szekuláris vallásosság, akkor rögtön előttünk áll, hogy mennyire lehet komolyan venni az okkultizmus gnosztikus és mágikus karakterét. Ugyanis miközben az okkultizmus a vallásos ember hitének és tehetetlen kiszolgáltatottságának helyébe a tudást és a hatalmat kívánta állítani, valójában nem jutott túl a zavaros hiedelmek szintjén, és az okkultista a hit elutasításáért legtöbbnyire kénytelen hiszékenységgel fizetni (amely természetesen nincs botrányosan alacsony intellektuális színvonal nélkül). És talán mondani sem kell, hogy az önbecsapásnak, a parttalan fantáziálásnak az a szervezett formája, amely ezekben az irányzatokban megjelenik, ritkán képes megtartóztatni magát a tudatos hazudozástól és a sarlatánságtól. E tekintetben talán csak a kimondottan destruktív irányzatok képeznek kivételt, mert – úgy tűnik – az okkult szféra sötét oldalát lényegesen könnyebb tényleges aktivitásra bírni, mint mondjuk az angyalokkal kommunikálni." 

"Ha a szekuláris vallásosság nem több puszta hitnél, akkor – részint a legitim spiritualitástól való elszakadása, részint pedig popularizálódása, vagyis exoterizálódása következtében – legtöbb formájában az okkultizmus nem egyéb babonánál, ráadásul még annak is a primitívebb formái közé tartozik. És a vallás "hitét" állítólagosan "tudásra", "tapasztalásra" és "hatalomra" cserélő okkultista – bármennyire kritikus is legyen egyéb vonatkozásokban – oly mértékben válik áldozatává egyfajta kóros hiszékenységnek, sőt egyenesen a megtévesztettségre való éhségnek, hogy az embernek önkéntelenül is Szent Ágoston gondolata jut az eszébe: "De sok mindenben kell hinnie annak, aki nem akar Istenben hinni!""

* Lásd még ezzel kapcsolatban: Decoding the symbols on Satan's statue.


(képek: muszlim férfi és karmelita apáca imája)


2015. december 31., csütörtök

Blog olvasási tippek


Al-Hamdu lillah was-Salat was-Salam `ala Rasulillah 
wa Alihi wa Sahbihi wa man Walah


Boldog új esztendőt!  

Egyúttal szeretnénk felhívni a figyelmet a következőre:

© Tasawwuf تصوّف not on Facebook and other social networks.
Ha valaki sallangmentes és könnyed olvasásra vágyik, használjon alternatív böngészőket és hasznos blokkolókat.

2015. december 15., kedd

I. Szulejmán sírja


Török miniatúra Szigetvárról - Topkapu Szeráj Múzeum, Hanzine 1339. 



Nagy valószínűséggel megtalálták I. Szulejmán türbéjét Szigetvár közelében – jelentette be az év régészeti felfedezését az ásatásokat végző kutatócsoport vezetője, Pap Norbert a múlt héten. A Pécsi Tudományegyetem professzora most elárulta, hogy miként bukkantak a legismertebb török szultán sírjára, miért nem jártak sikerrel a korábbi kutatások, hogy nézhetett ki az egyetlen, Magyarország területén épült oszmán város, és hogy milyen akadálypályán kellett a törököknek átvergődniük Szigetvár ostromakor.*

* Vö. korábbi bejegyzéseinkkel: Néhány gondolat a török-magyar barátságról, Programajánló, Török Kávéházi Estek, Iszlám Művészet, Intellektus és párbeszéd II., A Bektásijja és Naqsbandijja tariqák és Muszlim hitélet Magyarországon


I. Szulejmán csaknem 450 éve halt meg. Eddig hogyhogy nem sikerült megtalálni a magyarországi sírját? 

A türbe kutatása több mint 110 éve zajlik, és több helyet is vizsgáltak már, de eddig valóban sikertelenül. Mint kiderült, a sír feltételezett helyei több száz évvel ezelőtt nem nagyon voltak alkalmasak épületek emelésére, mert vizes területeken, részben ártéren feküdtek. 

2010-ben aztán éppen úgy adódott, hogy kerestem magamnak valami szép kihívást, és Szigetvárt választottam, amely csak 30 kilométerre van Pécstől, ahol egyébként élek és dolgozom. A mi kutatócsapatunk – Fodor Pál professzor úr társvezetésével – megközelítése alapvetően különbözött a korábbi kutatásoktól, mivel földtudományi és geográfiai módszereket is alkalmaztunk. Ez vezetett sikerre. A korábbi kutatók túlságosan nagy hangsúlyt fektettek a legendákra, és nem tudták elképzelni, hogy az ostromlók nagyobb távolságra táborozhattak volna le a falaktól. A modern technológia, a sokféle kompetencia és nyilván jelentős pénzügyi források is kellettek a projekthez, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre.

A szigetvári ásatásokat a török kormány és a magyar kormány közösen finanszírozta. Összesen mennyi támogatást kaptak? 

A török fél több ütemben több mint 100 ezer eurót adott eddig, a magyar állam az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokon keresztül szeptembertől 200 ezer euró támogatást nyitott meg számunkra, és kaptunk még kisebb összeget a helyi banktól is.

Ha jól tudom, két épületmaradványt, aztán egy minaret és egy dzsámi maradványát, fal- és feliratrészleteket, márványlapokat és ónlemezeket is találtak. Végül minek a feltárása volt a döntő bizonyíték arra, hogy a szultán sírhelyét találták meg?

Ami az ásatások során tisztán látszott, hogy egy kisebb és egy nagyobb épület Mekkára van tájolva. A hipotézisünk szerint a kisebb lehetett a türbe, és a források, valamint Esterházy Pál nádor 1664-es rajza alapján úgy gondoljuk, hogy a nagyobb volt a nagyvezír által épített dzsámi. Mellettük állt még egy sokkal nagyobb épület is, amelyben cellák vannak, ez vélhetően a dervisek (muszlim szerzetesként lehetne lefordítani) kolostora lehetett. De találtunk más épületekre utaló nyomokat is, amelyeket még vizsgálunk. Ezektől északra keresünk még egy kaszárnyát, aztán egy karavánszerájt, fürdőt, erődítmények maradványait és más egyebeket is. Ez az épületcsoport pedig nem lehet más, csak a szulejmáni síregyüttes. Egyetlen ilyen épült, nincs másik. A feltárt épület pedig az anyaga, díszítései alapján egy 16. századi szultáni épület volt.

Ezek szerint az oszmánok a síremlék köré gyakorlatilag egy települést emeltek. Mondhatjuk ezt egy hagyományos értelemben vett török városnak? 

Ezt vizsgáljuk most, és tudományosan ez a legizgalmasabb kérdés: hogyan működött ez a város? Úgy tűnik, hogy egy zarándoktelepülés volt, ahol viszont a derviseken, az oszmán katonaságon kívül a kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó személyzet, valamint keresztény lakosság is élt, magyarok és horvátok is. Az utóbbiak jelenlétére utal, hogy több írásos emlékben fennmaradt két, ezen a településen élő plébános neve is.

Tudunk arról valamit, hogy a törökök a 150 éves itt tartózkodásuk alatt több saját várost is alapítottak volna?

Ez a most felfedezett település unikális volt, ilyet többet nem alapítottak.

A nagy bejelentéskor miért nem merték százszázalékos biztossággal kimondani, hogy Szulejmán sírjáról van szó?

Majd ha a többi épületet is sikerül feltárni, és azokról bebizonyítani, hogy egy derviskolostorról és egy dzsámiról van szó, akkor mondhatjuk el, hogy igen, száz százalék, hogy a most feltárt épület a türbe. A síremlék egyébként szinte zavarba ejtően pontosan megfelelnek annak a képnek, amelyet megismertünk a forrásokból: egy középkori zarándokváros központja.

Ha emlékhely lesz a feltárt türbéből, akkor az ön szerint ismét zarándokhellyé válhatna?

Igen, történelmi zarándokhellyé.

Miért feledkeztek meg az idők során a síremlékről, mi lett a sorsa a törökök kiűzése után?

A török kiűzése után néhány évvel az épületeket lerombolták a Habsburg-csapatok. Egy Gallo Tesch nevű tiszt adta ki az utasítást, az épületek értékes anyagát pedig eladták. A pusztulás oka nem háborús vagy vallási jellegű volt, hanem egyszerű nyereségvágyról volt szó.

Ami pedig a felejtést illeti: ugyan él egy olyan legenda, hogy Turbék határában, a zsibóti szőlőhegyen volt a szultáni tábor az ostrom idején – ahol valóban meg is találtuk – , de más néplegendák más helyekre tették a sírhelyet. A háborúk után beköltöző német telepesek nyilván nem ismerték az itt egykor lejátszódó eseményeket, ugyanakkor egy közeli templom fontos zarándokhellyé vált számukra, amelyet Mariahilfének neveztek, és amelybe beépítettek számos török kori épülettartozékot. A templomi oltárkép például – a legendája szerint – egy „törökverő” kép volt. Mindezek után nem volt nehéz elterjednie a hívők körében annak a fals mítosznak, hogy a Mária-templom a szultán sírja fölé épült, mintegy szimbolizálva a terület visszafoglalását.

De az általunk végzett tájrekonstrukció, az írott források és a térképek elemzése, valamint a templom környékén végzett geofizikai vizsgálatok kizárták a lehetséges helyek köréből a Mária-templomot, viszont megerősítették a feltételezésünket, hogy a vártól 4,2 kilométerre fekvő, egyórányi gyaloglás távolságban található helyen lehetnek sikeresek az ásatásaink.

Hogy nézett ki a vidék Szigetvár 1566-os ostromakor?

Egy sokkal nedvesebb, vadabb, erdősebb táj volt ez, ahol a vizes rétek, mocsarak, a nyílt vízfelületek sokkal nagyobb kiterjedésűek voltak, mint manapság. Nem véletlen, hogy a helyet „Szigetnek” nevezték. Az ostromlók alig fértek oda a várhoz, és szerintünk részben ez volt az oka, hogy a vártól ilyen messzire, több mint 4 kilométerre, egy száraz szőlőhegyen verték fel végül a szultáni sátrat.

Szulejmán sírja Török régészek is segítettek önöknek az ásatásokon?

Igen, török konzultánsok is részt vettek a kutatásban. Fontos oszmán szövegekkel, művészettörténeti párhuzamokkal segítettek. Például ők hívták fel a figyelmünket arra, hogy a megtalált díszítőelemek pontosan ugyanolyanok, amilyenek Szulejmán másik, isztambuli sírján is vannak.

A kétfelé temetés bevett szokás volt az Oszmán Birodalom idején, ha egy idegen földön elhunyt uralkodóról volt szó?

Nem mondhatni. Az Oszmán ház 36 uralkodója közül mindössze kettő olyan volt, aki csatatéren halt meg, de ebben a két esetben hasonlóan jártak el. I. Murád 1389-ben Rigómezőn halt meg, Szulejmán pedig, mint tudjuk, Szigetváron. Mindkettőnél az a legenda, hogy a belsőségeiket helyben temették el, a testeiket pedig a Szulejmán esetében Isztambulba, Murad esetében Burszába vitték, és ma is ott vannak.

Rengeteg külföldi lap is lehozta a sír feltárásáról beszámoló hírt. Gondolom, most állandóan csöng a telefonja.

Igen, nagy a felhajtás most e körül, rengeteg telefont, e-mailt kapok. Magyarok, de főleg külföldiek keresnek. Eddig nagyjából 20 interjút adtam, és már elő van jegyezve három-négy forgatócsoport. Mondjuk, erre lehetett számítani annak alapján, hogy az elmúlt hónapokban két film is készült a projektről. A Travel Channel filmjét 92 millió háztatásban fogják világszerte vetíteni, a ZDF filmje pedig inkább a német nyelvterületre készült. Lesz egyébként magyar és török film is, és a minap a francia közszolgálatiak jelentkeztek, hogy lejönnének forgatni.

I. Szulejmán 1520-ban vette át a hatalmat, és egészen haláláig, 1566-ig uralkodott. Bár apja, I. Szelim békében élt Magyarországgal, ő úgy vélte, hogy az egykor Hunyadi János által védelmezett királyság már megtörhető, és belefogott magyarországi hódításaiba. 1521-ben hadat is üzent II. Lajosnak, majd még ez év során elfoglalta Nándorfehérvárt. A végzetes csapást 1526-ban mérte az országra Mohácsnál, és a későbbi években szépen kiszélesítette a hódoltság területét: Buda után Visegrád, Fehérvár, Szolnok, Temesvár és Pécs is török kézre került.

Ő volt az első oszmán uralkodó, aki bekapcsolódott az európai diplomáciába, és szövetségre lépett a Habsburgok ellenében a franciákkal, de kihasználta II. Lajos halála után a trónkövetelő rivális királyok (Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János) szembenállását is.

Bár célját, Bécs meghódítását soha nem érte el, a világ a nagy hódító szultánként tartja őt számon, akinek az uralma alatt az Oszmán Birodalom a Perzsa-öbölig terjeszkedett keleten, nyugaton pedig Észak-Afrika tartozott a birodalom alá. A törökök inkább törvényhozó szultánként tekintenek rá, aki megreformálta a jogrendet. Uralkodása során a birodalom gazdaságilag is virágzott.

I. Szulejmán Szigetvár ostroma alatt, 72 évesen halt meg vélhetően végelgyengülésben vagy a török táborban pusztító járványok miatt.

2015. november 24., kedd

el-Gīza


 


















Nehéz a látványra magyarázatot adni. Valami furcsa és megmagyarázhatatlan övezi a helyet, amelynek keletkezésére és funkciójára különféle elméleteket gyártottak. Nem célunk belemerülni. Sokan megtették már előttünk. Guénon több, mint húsz évig élt itt. Rá emlékezve azt mondhatnánk, hogy még az "egyedüli fennmaradt csoda" sem mentes az enyészettől, az idő reá szabta megsemmisüléstől. Ezek az építmények már csak kövek. Üresek. Élettelenek. Funkciójukat elvesztették. Az arab történetírók, mint Abu al-Ḥasan al-Masʿūdī nagy tisztelettel emlékeztek meg a piramisokról, amelynek széthordott köveiből a középkori város legfontosabb épületei is emeltettek. Negatív szimbólum is egyben, amelyre szintén Guénon adott választ néhány fontos művében. A turista mindebből semmit sem érzékel. A fotót egyébként olyan bátor fiatalok készítették, akik felhőkarcolókat másznak meg a látványért. Totemeket. Modern korunk csodáit... *

* Vö. korábbi bejegyzéseinkkel: Consumerism... és Bábel, ill. lásd még Peter L. Wilson A turizmusról sz. művét.